Acasă CULTE Redacția în limba maghiară| A böjt, mint mesterséges pusztaság

Redacția în limba maghiară| A böjt, mint mesterséges pusztaság

[ad_1]

Mesterségesen elôállított pusztaságot hozunk létre böjtben, ahol figyelmünket nem vonja el semmi Istenrôl és az ô munkájáról. A puszta hely a Szentírásban többször szerepel úgy, mint az Istennel való találkozás színtere. Ilyen az ószövetségi választott nép pusztai vándorlásának története. Az Egyiptomból való szabadulás után a nép mehetett volna rövidebb úton az Ígéret Földjére, de Isten más útvonalat jelölt ki számukra. Kiderült, hogy ennek nyomós oka van. A vándorlás felkészítôül szolgált a szabadultak számára. Jobban meg kellett ismerkedniük Szabadítójukkal. Szövetséget kellett kötniük. El kellett fogadniuk ennek a szövetségnek a feltételeit a Törvény formájában. Nem utolsó sorban pedig fel kellett számolniuk lelkükben az elhagyott húsos fazekak lázálmát; a rabszolga létbôl szabad, független és szent emberekké kellett átváltozniuk.

Ennek a metamorfózisnak a helye a pusztaság. Ha jelképesen, de ezt a pusztaságot a krisztusi embernek is be kell járnia. A Szabadító szenvedéseire és a halálára emlékezve élheti át csak igazán a feltámadás húsvéti csodáját. Bûnös emberi természetünknek szüksége van böjt zabolájára. Éljünk tehát az alkalommal úgy, hogy segítségül hívjuk a Szentlélek Istent, mutassa meg nekünk a böjt testünkre szabott és személyes formáját!

Drótos Árpád, református lelkipásztor, NYC

Susține platforma noastră de jurnalism independent printr-o donație:

PATREON

Sau fă o donație direct în contul nostru bancar:
RO16BTRLRONCRT0517131201 – Banca Transilvania>



[ad_2]

Source link

Comentarii

comentarii

Spune-ti si tu parerea. Opinia ta e importanta.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.

- Advertisment -

Most Popular

Dorești să excelezi în gaming online? Iată de ce ai nevoie!

Foarte mulți tineri s-au apucat să joace cele mai râvnite jocuri online, fiindcă dacă se ajunge la un anumit nivel, se pot...

Ești însărcinată? Iată cele mai bune decizii pe care le poți lua înainte de venirea copilului pe lume

Fiecare femeie care urmează să devină mămică își dorește să facă totul astfel încât venirea pe lume a copilului să se desfășoare...

Cum înveți să cânți prima ta piesă la o chitară acustică, în mai puțin de o lună

Ți-ai dori să înveți să cânți măcar o melodie ușoară la chitara acustică, suficient cât să-ți impresionezi partenerul/a sau să faci atmosferă...

Te-ai gândit vreodată cât ai pierdut din cauza prejudecăților?

Cu toții ne naștem fericiți, optimiști și acceptând tot ceea ce există în jurul nostru: oameni, insecte, animale, tablouri, culori, flori. Le...

Recent Comments

Adrian Negrila on EXPONATUL LUNII IULIE LA MCDR
Gaina Constantin on EXPONATUL LUNII IULIE LA MCDR
ce e prostia Regiunea Timis-Hateg? on Regiunea Vest? Poate Timiș-Hațeg
anonimul on Mircea-Molot
un cetatean responsabil on Controale sanitare în şcoli
un cetatean responsabil on Mostră de necivilizație la Banpotoc

Comentarii

comentarii

%d blogeri au apreciat: